A magyar futballt segítené a Bicskei Európa-Bajnokai 84 egyesület


Megalakult a Bicskei Európa-Bajnokai 84 elnevezésű egyesület, amely a magyar futball segítését tűzte ki célul.

   

Az egyesület szerdai bemutatkozó sajtótájékoztatóján Szeiler József elnök elmondta, a Bicskei Bertalan által irányított, 1984-ben ifjúsági Európa-bajnok csapat 17 játékosa olyan szellemi tőkével rendelkezik, amelynek felhasználásával szeretnének visszaadni valamit a magyar labdarúgásnak - elsősorban az utánpótlás területén, hiszen a legnagyobb sikereket ott érték el.
   
Hozzátette, Bicskei Bertalan emlékét is méltóképpen akarják ápolni, a 2011-ben elhunyt tréner ugyanis nemcsak futballistát, hanem embert is nevelt belőlük. Ezért is ért el a keret minden tagja valamit a profi futballban akár játékosként, akár sportvezetőként - hangsúlyozta.
   
"Nem akarunk senkinek üzengetni vagy ajánlkozni, de talán ennek a tizenhét játékosnak a közös álláspontjára fel fognak figyelni, mi pedig nagyon szívesen segítünk annak, akik ezt igényli" - mondta Szeiler József.
   
Kovács Kálmán alelnök hozzáfűzte, az egyik sarkalatos pont a labdarúgás és az oktatás kapcsolata, amelyet nagyon fontos lenne szorosabbra fűzni. Emlékeztetett arra, hogy az 1984-es ifjúsági Európa-bajnokságot megelőzően a gárda egy pulai nyolccsapatos tornán az utolsó helyen végzett, ezt követően azonban Bicskei Bertalannal keményen kezdtek dolgozni, s végül megnyerték az Eb-t. A Szovjetunióban rendezett U18-as kontinenstorna döntőjében a magyarok - a gól nélküli rendes játékidőt és hosszabbítást követően - büntetőpárbajban győzték le a házigazdákat.
   
Az ifjúsági Európa-bajnok csapat névsora:
    ----------------------------------
Petry Zsolt, Szeiler József, Takács József, Haáz Ferenc, Pintér Attila, Szélpál László, Keller József, Deák Sándor, Kovács Ervin, Krizán Sándor, Orovecz György, Csoboth Róbert, Vincze István, Zsinka János, Kovács Kálmán, Zsivoczky Gyula, Zvara József
Copyright © sokxos. Blogger Templates Designed by OddThemes